Nem platonikus mágiaelméleti irányzatok
A hagyományos platonikus elméletet sokan és sokfelől bírálták. Közülük a legnagyobb csoportot a keresztény mágusok alkotják. A mágusok nagy többsége keresztény környezetből származik és keresztény emberek közt él, ezért néhány pogány származású, tünde vérű vagy radikálisan gondolkodó mágus kivételével, nem tagadják meg egyértelműen a kereszténységet. Azonban a többség nem követi a keleti vagy nyugati Egyház, vagy valamelyik eretnek mozgalom esetleg az Iszlám dogmáit, hanem a platonikus mágiaelmélettel összhangban fogja fel a kereszténységet. Ez ellen léptek fel azok a mágusok, akik ragaszkodtak a vallási dogmákhoz, és a mágiaelméletet is csak ezekkel összhangban tudták elképzelni. Magukat legtöbbször csak igaz keresztényeknek vagy keresztény mágusoknak hívták, míg ellenfeleiket mágia hivőknek nevezték.
A nem latin tradícióhoz tartozó, elsősorban ex Miscellanea és Björnaer mágusok pogány eredetű hagyományaikkal egy harmadik oldalt képviseltek a vallási vitában. Azonban ebben a vitában csak mellék szerephez jutottak, mert az elsősorban keresztény teológiai kérdésekről folyt, amihez nehezen tudtak hozzászólni. Teológiai megnyilatkozásaik leginkább csak a diabolizmus vádjának kivédésére szorítkoztak.
Egy további irányzatot képviseltek a misztikus tanokat követő elsősorban Criamon házi mágusok. Ők elsősorban a platonikus elméletben a felsőbb létezők megismerésére, az azokkal való egyé válásra helyezik a hangsúlyt. Nem annyira az evilági dolgok és a könyvek tanulmányozásával, hanem misztikusabb, különlegesebb úton próbálják a mágikus tudást megszerezni. Egyes irányzatokban nagy szerepet kap Isten, vagy bizonyos felsőbb szellemek, akik a valódi tudás adják át az embereknek. Különböző gnosztikus és manicheus elképzelések is fellelhetők egyes mágusoknál, és bizonyos irányzatok hihetetlenül összetett kozmológiát és megváltás tant dolgoztak ki. Jellemző az ilyen mágusokra az anyagi világ megvetése, és törekvés az erkölcsös életre, a megtisztulásra és a felemelkedésre.
Filozófiai oldalról is érték támadások a platonikus elképzeléseket. Az egyik szélsőséges irányzat például azt az elgondolást támadta, hogy létezik egy magasabb valóság, és az ottani rend érvényesül az anyagi világban. Szerintük az emberi elme az ami a világban tapasztaltakat elrendezi a maga számára, és nincs egy olyan magasabb szintű rend, amihez alkalmazkodhatna. Ez a filozófiai vita elsősorban a 15 Művészet alapját érinti a mágia szempontjából. Kérdés, hogy az öt technika és a tíz forma önálló transzcendens létezőkön alapszik, vagy csupán emberi gondolatok, amik az érzékelhető világban tapasztaltakat rendezik el. Például a Terram Művészet körébe tartozó dolgok azért tartoznak oda mert a Terram transzcendens formája így rendezte a világot, és Bonisagus ezt a magasabb rendet ismerte fel, vagy azért mert Bonisagus a világban létező dolgok egy csoportját, bizonyos ésszerű elvek alapján, oda sorolta. A dolog tétje az, hogy létezik-e egy tökéletes tudás, ami megfelel annak a rendnek ami a világ fölött áll, vagy mivel nincs egy magasabb rendű létező ami megszabná a világ rendjét, csak bizonytalan tudás lehetséges, ami ugyan javítható, de sose lesz abszolút és biztos. A vita érinti a Mentem művészetét is, mivel kérdés, hogy a helyes emberi gondolkozás egy magasabb rendű elvet követ, vagy csupán a szükségleteknek megfelelően alakul. Ez az irányzat végül nem terjedt el széles körben, hanem csak egy szűk csoport vallotta magáénak.
Folytak viták különböző részkérdésekről is. Az egyik ilyen problémás pont a lélek illetve az emberi szellem kérdése. Az egyik magyarázatra váró kérdés, hogy a Mentem mágia hogy hathat a nem anyagi, hallhatatlan emberi szellemre. A probléma megoldására feltételeztek egy köztes tudatot, ami anyagi természetű, és ami a kapcsolatot tartja a szellem és a világ között. Ennek a köztes anyagi tudatnak a feladata az érzékek összegyűjtése és rendezése, valamint a szándékok közvetítése. Sokan azonban feleslegesnek tartották ezt a köztes tudatot, és úgy tartották, hogy az emberi szellem a saját gyengesége és tudatlansága miatt hajlamos arra, hogy anyagi hatásoknak engedelmeskedjék, és ezt használják ki a Mentem varázslatok
|
Vissza |